Get your business to the new heights in no time. It’s super easy with BoostUp.

 

Hagyd el a munkahelyi kamut!

Te őszinte vagy a munkahelyeden?

A dolgozói elégedettség és wellbeing témakörét már többször körbejártuk, azonban van egy olyan területe a munkahelyi életünknek, amire valamivel kevesebb figyelem jut: ez pedig az őszinteség. Többségünk ugyanis a a cikk elején feltett kérdésre nemmel válaszolna, a Fierce múlt évi felmérése alapján legalábbis tízből nyolc kolléga nem mondta ki a munkahelyi, kritikus véleményét a kollégái és főnökei előtt, és 63%-uk döntött úgy, hogy inkább nem ad negatív visszajelzést vagy fejezi ki ‘egyet nem értését’ a munkahelyén.

Az őszinteség néha nagyon tud fájni – de a fájdalom a fejlődés velejárója. Csernus Imre

Miért vágunk jópofát? 

 

Az elhallgatás vagy őszintétlenség legtöbbször teljesen átlagos okokra vezethető vissza, ezek közt szerepel a nyilvános megszégyenüléstől vagy megalázottságtól való félelem, a megfelelni akarás, vágy a közösség szimpátiájának elnyerésére vagy szimplán a konfliktuskerülés.

A válaszadók azt is jelezték, hogy ezekben a helyzetekben inkább szerettek volna kedvesnek és együttműködőnek tűnni mint kritikusnak, így remélve a kollégákkal való jobb együttműködést és a későbbi jobb előrelépési lehetőségeket. Az őszinteség ugyanis sok esetben együtt jár a konfrontálódással, így a legtöbben jobbnak látták hallgatni a bennük lévő feszültségekről vagy aggályokról sokszor egy életen át.

A férjem nagypapájáról jár körbe az a történet, miszerint egy átlagos hétfői reggelen 54 év házasság után felpattant az íróasztalától, és földhöz vágta a vajas zsömléjét, miközben megkérdezte a párját és egyben munkatársát, az imádott nagymamát: “Minek adod nekem mindig a zsemlye alját?” A nagymama pedig a világ legegyszerűbb válaszát adta erre meghökkenve: “Azt hittem, az a kedvenced. Sose mondtad!”

 

“Jó politikusnak” lenni 

 

Akkor vajon csak annyira legyünk őszinték, amennyire a helyzet megkívánja, vagy inkább radikális őszinteséggel kommunikálni az igazán hiteles a magánéletünkben és a munkahelyünkön egyaránt? Elvárhatjuk-e vajon, hogy számunkra kedvezően változzanak körülöttünk a dolgok, ha a félelmeink miatt nem jelezzük az igényeinket?

Az őszinteség nem jelenti azt, hogy a másik arcába vágod a véleményed, inkább egy okosan megfogalmazott “én üzenet”, a saját álláspontod hiteles kibontása. Ez pedig munkavállalói és munkáltatói szempontból is kifejezetten előnyös helyzetet teremthet, lássuk csak néhány szempont alapján, hogy miért is?
A munkavállalói őszinteség mindkét félnek jó

Minden emberi kapcsolat alapja a bizalom, így ahogy egy magánéleti, úgy egy munkakapcsolatban is van a felek között egy láthatatlan, bizalmi bankszámla*, aminek az összege nő, ha a résztvevők bizalmat, partnerséget és őszinteséget fektetnek bele, és csökken ha nem tartják be ígéreteiket, vagy pl. nem tisztességesek egymással. Lefordítva: egy munkahelyen belül is nagyon könnyen elveszhet a feléd mutatott bizalom, ha kiderül hogy valójában nem vagy őszinte, csak a remélt előnyök miatt kedveskedsz a kollégáidnak vagy főnöködnek. A gerinces, egyenes magatartást és a felvállalt, őszinte véleményt a legtöbb ember különösen értékeli, sokszor jobban is, mint a pillanatnyi simulékonyságot.

Bizonyíthatóan a munkahelyünkön töltjük a felnőtt életünk nagy részét, így ha nem viszel aktivitást, kreativitást magaddal és dobsz be bátran a véleményedet tükröző ötleteket, akkor a napok könnyedén elsuhannak, és méltán bosszankodhatsz, hogy úgy érzed, semmilyen ráhatásod nincs a körülötted folyó eseményekre. Nem biztos, hogy minden úgy történik majd, ahogyan szeretnéd, de ha kifejezed az őszinte véleményedet egy témában, sokkal nagyobb rá az esély, hogy a vezetőség – akinek ugyancsak érdekében áll a Te “jóléted” -, megfontolja és beépíti azt.

Ráadásul a kollégákkal is sokkal mélyebb és összetartóbb közösséget alkothattok, ha a valós énetek nyilvánul meg az irodában, nem pedig csak egy udvariasságból felvett szerep.
Munkáltatói oldalról kész haszon

Azt már senkinek sem kell magyarázni, hogy a szervezet hatékonysága nagyban függ az ott dolgozók motiváltságától és attól, hogy mennyire érzik magukénak a munkájukat. Arra azonban különösen érdemes odafigyelni, hogy a kollégák őszintesége és aktivitási szintje egyenes arányban mutatja a bizalmi szintjüket, elköteleződésüket, bevonódásuk mértékét.

Nem elég azonban arra bátorítani a munkavállalókat, hogy fejtsék ki gyakrabban a véleményüket. A munkáltató szemléletének azt kell tükröznie, hogy a dolgozó nyugodtan lehet őszinte, a későbbiekben nem fogja emiatt hátrány érni, és őszintén kíváncsiak a véleményére. Így az a munkahely, amelyik nem üldözi, hanem ünnepli az egyenes kommunikációt, két legyet üt egy csapásra, hiszen igazán remek ötleteket zsebelhet be az ott dolgozóktól, és olyan környezetet alakít ki, amelyben megéri őszintének lenni.

 


Szeretnétek egy kis játékosságot csempészni az őszinte ötletelésbe?

A munkatársak gyakran nem merik elmondani az ötleteiket, javaslataikat a vezetőségnek, hiába bátorítják erre őket szóban. A lehetséges negatív visszajelzés, a kritika vagy egyszerűen csak annak az érzése, hogy a főnök nem figyel rád, könnyen megakadályozhat abban, hogy a kreatív, újító elképzeléseidet a jövőben bevidd a munkahelyedre. Van megoldás? Igen! Ha nem megy egyenesen, akkor lazítsatok a kereteken, és csempésszetek bele egy kis játékosságot: készítsetek brainstorming-dobozt!

Minden kolléga számára elérhető, mégis kényelmes helyen helyezzetek el egy dobozt, melynek a tetején vágott lyukon keresztül dobálhatjátok majd be az ötleteiket. Ha cetliket és tollat is kihelyeztek mellé, az segíti a spontán ötletek lejegyzését is. A dobozt fel is díszíthetitek és bátorító üzeneteket is írhattok rá, pl. Minden bedobott ötleteddel egy árva kismacskát is megmentesz!

eureka_brainstorming_doboz.png

Tegyétek egyértelművé mindenki számára, hogy ebbe a dobozba bármilyen felmerülő munkahelyi ötletet bele lehet dobni anonim módon vagy akár névvel. A vezetőség pedig bizonyos, megadott időszakonként (pl. minden havi meeting előtt) elolvassa majd az ötleteket, és legalább egyet biztosan megvalósít belőle havi egyszer, jutalmazva a csapat kreatív, aktív és segítő szándékát és hozzáállását.

A brainstorming-doboz a fontosság és megbecsültség érzetét adja a kollégáknak, ha az ötleteik előbb-utóbb megvalósításra kerülnek, ráadásul mindezt a figyelmet játékos formában, vezetett keretek közt biztosítja, kis eszközigénnyel.


 

Egy bizalmi munkakapcsolat alapja mindkét oldalról az őszinteség, ami elsőre ijesztőnek tűnhet a konfliktusok felvállalása és a kritikák feldolgozása miatt, azonban hosszú távon a munkahelyet szervezetileg hatékonyabbá, a munkavállalót pedig elégedettebbé teszi.

 

AZ ŐSZINTE KOMMUNIKÁCIÓ AZ ELSŐ LÉPÉS A VIRÁGZÓ SZERVEZETI KULTÚRA MEGTEREMTÉSE FELÉ. HA TOVÁBBI ESZKÖZÖKRE VAN SZÜKSÉGED AHHOZ, HOGY A MUNKAHELYED IGAZÁN SZERETHETŐ LEGYEN, NÉZZ KÖRÜL WEBOLDALUNKON!

 

Szerző: Győri- Nádai Réka

EUREKA GAMES

 

* Stephen Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása

fotó: Freepik – jogtiszta tartalom

A JÖVŐ SIKERE A MA FELKÉSZÜLTSÉGÉBEN REJLIK

Mit tanulhatunk a COVID krízisből, és hogyan fejlődhetünk általa?

Az ellenálló szervezeti kultúra titka a felkészült és mentálisan is fitt csapat. A jelenlegi igényeknek megfelelően, vegyesen online és offline (azaz hibrid) programokkal, kurzusokkal állunk rendelkezésetekre az alábbi témakörökben: stresszkezelés, kommunikáció, időgazdálkodás, motiváció, együttműködés.

A helyzetre szabott ajánlataink hamarosan a weboldalunkon is elérhetőek lesznek, addig is várjuk megkereséseteket illetve kérjétek ajánlatunkat e-mailben vagy telefonon!
LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA!
close-link