Progravida nibh vel velit auctor um auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis

 

Sipos András

Élete egyik felében változatos szerepekben láthatjuk a színpadon, a másik felében PR és sajtó kapcsolatokkal foglalkozik. A kreatív életben is aktív, a Soharóza társulatában énekel, a Hoppá! projektben pedig gyereket táboroztat barátaival. Az Eureka Games csapatát kiváló játékvezetőként és sokoldalú színészként egyaránt erősíti.

Mire vagy a legbüszkébb?

Arra, hogy töretlenül jelen van az életemben több, szimpla hobbinál sokkal komolyabban értendő elfoglaltság. Nagyjából 20 éve énekelek kórusban, ebből az elmúlt 5 évben a Soharóza soraiban, és semmivel nem helyettesíthető az a töltet, amit egy-egy próba vagy előadás után kapok a csapattól. Emellett 18 éve szervezek táborokat gyerekeknek, 2011 óta Hoppá! nevű formációnkkal, ahol egy általunk épített fantáziavilágban terelgetjük a kalandorokat. Ezeket a közösségeket nagyon kell megbecsülni, mert az ilyen emberi kapcsolatokon keresztül tanulhatunk a legtöbbet a valóban fontos értékekről.

Mi a szuperképességed?

Túlélés mindenen keresztül! Viszonylag kevés helyzetet tudok elképzelni, amiből nem lehet kivágni magunkat, ha megfelelően nyitottak vagyunk a kreatív megoldásokra – jelentsen ez egy fizikailag elvégzendő feladatot, vagy egy sarokba szorítós szájkaratét. Az életemet formáló közösségekben ilyen téren is sokat tudtam tanulni arról, hogy miként lehet másokkal kooperálva, a kölcsönös empátiát soha nem felejtve stabilan haladni előre. Dobjatok le egy idegen városba és kezdődjön a móka!

Miért szeretsz velünk dolgozni?

Mert pontosan azokat az emberi értékeket közvetíti mindenki a cégből, amik nekem elemi szinten fontosak. Kooperáció, elfogadás, empátia, a másik tisztelete és meghallgatása, rugalmasság, nyitottság minden új ötletre, pozitív szemléletmód és megoldás centrikus gondolkozás – sokkal több magyarázatra talán nincs is szükség. Bízom benne, hogy sokáig tudunk még együtt dolgozni, hogy egyre több ember ismerheti meg az Eureka-hatást, és a csapatot, amely mögötte áll.

Ha egy lakatlan szigetre vetődnél, és csak egy tárgyat vihetnél magaddal, mit választanál?

Ezer százalékig egy combosabb kést. A szigeten vélhetően találsz alapanyagot mindenhez, amire szükséged lehet, de ha nem tudod feldolgozni őket, akkor kampec. Vannak fák, indák, levelek, száraz gallyak – tehát növényzet? Bumm, kész a fedett hely, a tűz, ruházat, eszközök a kajáláshoz – kivéve, ha nem tudod formára vágni őket. Még feljegyzéseket is lehet vele készíteni, vagy leírni egy jó dalszöveget, ami házépítés közben eszedbe jut. Alternatív megoldás lehet egy végtelen hosszú duct-tape tekercs, na az tényleg mindent megold a világon (csak vélhetően nincs kisbolt a szigeten, hogy vegyünk újat, ha elfogyott).

A JÖVŐ SIKERE A MA FELKÉSZÜLTSÉGÉBEN REJLIK

Mit tanulhatunk a COVID krízisből, és hogyan fejlődhetünk általa?

Az ellenálló szervezeti kultúra titka a felkészült és mentálisan is fitt csapat. A jelenlegi igényeknek megfelelően, vegyesen online és offline (azaz hibrid) programokkal, kurzusokkal állunk rendelkezésetekre az alábbi témakörökben: stresszkezelés, kommunikáció, időgazdálkodás, motiváció, együttműködés.

A helyzetre szabott ajánlataink hamarosan a weboldalunkon is elérhetőek lesznek, addig is várjuk megkereséseteket illetve kérjétek ajánlatunkat e-mailben vagy telefonon!
LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA!
close-link